A forrástól a tengerig

Fejlődés és kiteljesedés a családban


A víz lehullik az égből a földre. A forrás felfakad, s a folyó vándorolni kezd a tenger felé. Útján egyre szélesedik, duzzad. Van, hogy kanyarog, van, hogy sziklákon kell áttörnie, akadályokat leküzdenie, van, hogy kitér a medréből, de végül mindig eljut a tengerhez. Majd a tengerből felszáll a pára az égbe, összegyűlik felhővé, s a kicsapódó víz újra visszahull a földre.

A transzperszonális pszichológia irányzata szerint életünk során – a vízhez hasonlóan - mi is egy utat járunk be, míg forrásunktól eljutunk a tengerig. S a forrás, ahonnan életünk felfakad mindenképpen a családunk.

Mint, ahogy a fa a gyökereiből táplálkozik, mi is családi gyökereinkből merítjük alapvető tudásunkat a világról. Tulajdonképpen utazásunkhoz a származási család rajzolja meg a térképet. Ebben felvázolják az utat, ami szerintük a legjobb irány a tenger felé. A szülei megtanítják a kisgyereknek, hogy mi a jó, s a rossz. Milyennek szabad vagy éppen nem szabad lenni egy megfelelő embernek. Hogyan kell beszélni másokkal. Hogy az ég az kék, a fű az zöld, de a pisztácia fagyi is zöld, meg a fa lombja is, ám az a csésze ott sárga… S az a szőrös négylábú jópofa az a vau-vau, ám aki nem a vau-vau, de szintén jópofa szőrös négylábú ott a kanapén az már a cicus.

Aztán nem mindent árul el a térkép, van, amire magunktól jövünk rá. Például, hogy a cicus már nem is olyan jópofa, ha meghúzzuk a farkát. Ezek a saját tapasztalataink azután felülírhatják a térkép egyes részeit, de kérdéses, hogy az egészet milyen mértékben tudjuk megváltoztatni. Éppen ezért van, hogy gyakran nagyon hasonlóan választunk irányt, mint szüleink. Sok esetben a hasonlóság igen szembeötlő. Például, amikor a lány, akinek alkoholista apukája volt, olyan férfit választ, aki maga sem veti meg az alkoholt, vagy amikor valaki hasonló életkorban köt házasságot, vállal gyereket, válik el stb., mint amiben annak idején a szülei is voltak. Előbbi helyzetre példa annak az édesanyának a története, akinek nagyon súlyos problémái voltak a kisfiával. A 13 éves fiú azt mondta neki, mikor megdühödött rá, hogy egyszer majd úgy is elvágja a torkát. Az anya már elváltan élt a kisfiú édesapjától, aki alkoholista volt és korábban a gyerek előtt többször bántalmazta Őt. Mondhatnánk, a fiú egyszerűen továbbvitte az apai mintát. Ugyanakkor látnunk kell a másik oldalt is: Az anyuka édesapja (tehát a fiú nagyapja) alkoholista volt, akitől a nagymama szintén elvált. Majd a nagymama új partner talált, aki ezután az anyukát nevelte. Hamarosan erről a férfiról is kiderült, hogy alkohol problémái vannak, és ugyancsak bántalmazta a családot. Az anyuka tehát partnerválasztásaiban tovább vitte a családi női mintát. Amikor megkérdeztem, hogy ismer-e olyan férfit az életében, akire felnézhet (aki jó férfi), Ő nemmel válaszolt. Igen nehéz lehet egy fiúgyermeknek ebben a családi mintában jó férfinak lenni. Az anya egyébként a fiú „egyszer majd elvágom a torkod” fenyegetésére ezt felelte: „Ki is telik tőled.” Azaz kommunikációjával tovább erősítette fiában a „Ti férfiak ilyen rosszak vagytok” képet.

Ahogyan a folyó halad útján szinte mérföldenként változik a sodrása, a szélessége, az állat és növényvilága, az őt körülvevő táj. Hasonlóan életünk korszakaiban minket is mások és mások vesznek körül, más élet feladataink vannak, más tapasztalatokat kell megélnünk. Mélyülhet a bölcsességünk, és összehordhatunk sok hordalékot, ami néha viharos időben felkavarodhat.

Egy családon belül a különböző életkorokba lépő embereknek más-más életfeladatokkal kell megküzdenie.
A kisgyereknek például fel kell fedezni, s tanulni a világot és benne önmagát, önállóságra (autonómia), önbizalomra kell szert tennie.
A serdülőnek el kell kezdenie kiformálni a leendő felnőtt személyiségét.
A fiatal felnőttnek meg kell tanulnia intim kapcsolatokat kialakítani.
A felnőttnek alkotni, családot alapítani. Az idősnek összegezni az élettapasztalatait, és megtalálni a belső harmóniáját. (Lásd az 1. ábrát az írás végén) Ám közben mindenkit összeköt a közös térkép.

Így a család egészében is különböző életciklusokon megy át, amelyben szintén megvannak az aktuális életfeladatok. (Lásd a 2. ábrát az írás végén) A családi életciklus akkor kezdődik, amikor egy ifjú pár összeáll. Itt ugye mindketten magukkal hoznak egy-egy térképet a saját származási családjukból, amit össze kell egyeztetniük. Ha ez nem sikerül, akkor abból problémák adódhatnak. A szokások, értékek, családi rituálék elütése, például, milyen egy jó anya az egyik vagy másik család szerint, hogyan kell valamit megünnepelni, pénzt kezelni - és még sorolhatnának - alapvető konfliktusforrás lehet. A következő családi életfázis az első gyermek születése. Itt is számos helyzetet kell megoldani a fiataloknak. A férfi-női szerepek változása, az anyaság-nőiesség összeegyeztetése, a szülői feladatok elosztása mind-mind külső és egyben belső, lélektani munkát igényel. Szintén változnak a családi életciklussal járó feladatok a többgyermekes családi fázisnál. Majd eljön - a manapság egyik legproblémásabb életszakasz - a gyermekek kirepülése. Ilyenkor a legfontosabb életfeladat a fiatalok elengedése, illetve, hogy a gyerekekre fordított idő felszabadulásával új, értelmes tevékenységeket, örömforrásokat tudjon találni az ember. Különösen nehéz ez azok számára, akik pusztán a gyermekek felnevelésében és gondozásában találták meg az örömüket vagy azoknak a pároknak, akik a korábbi életciklusok megoldatlan konfliktusai miatt eljutottak odáig, hogy már pusztán a gyerekek kötik össze őket.

Azért beszélünk élet-ciklusokról, mert e fázisok körkörösen ismétlődnek, mint ahogy a természetben az évszakok követik egymást. A kirepülő ifjak idővel új párt alakítanak, elkezdik a saját családi életciklusukat, majd megjelennek a régi pár életében az unokák.

S miközben a család egy bizonyos életciklusban van, a családtagok egyénileg más és más, a saját életkorukkal járó egyéni életfeladaton is dolgoznak. (Lásd a 3. ábrát az írás végén)


Miből fakadhatnak az egyéni kiteljesedést akadályozó családi problémák?



A természetben fennáll egy egészséges egyensúly, minden zajlik a maga rendjében és harmóniájában, amíg az ember akarata be nem avatkozik. A folyó is a maga útján folyik a forrástól a tengerig – és nem visszafelé – mindaddig, amíg az ember úgy nem gondolja, hogy ő másképp akarja. Gátat emel neki, új medret váj. A pszichés fejlődésnek is megvan a maga természetes medre, amelyben az egyéni életfeladatok megoldása kulcsfontosságú. A másik ember helyett nem oldhatjuk meg a saját élethelyzeteit, mert ő egy másik fejlődési stádiumban van, ezért az én megoldásom nem lehet az ő megoldása. Támogathatjuk, segíthetjük, de helyette nem ismerhetjük fel a megoldást, nem cselekedhetünk.

A gyakorló pszichológusi munkám során gyakran találkozom olyan családi helyzetekkel, amelyek nehezítik, vagy megakadályozzák azt, hogy a családtagok kiteljesíthessék fejlődési lehetőségeiket. Néhány példa az ilyen mintákra:

A saját térkép ráerőltetése a másikra: Ilyenkor valaki a számára megfelelő vagy jónak ítélt megoldást próbálja ráerőltetni a másikra. Például hová tanuljon tovább, milyen partnert válasszon stb. Ezt nem rosszindulatból teszi, hanem mert azt gondolja, hogy az a jó és egyedüli út, amit az általa berögzült tapasztalatok alapján helyesnek tart. Nem veszi figyelembe, hogy mindenkinek saját útja van. Joga van tapasztalni, még ha az a tapasztalat számára esetleg fájdalmas is. Egyszer egy pályaválasztás előtt álló lány jött hozzám iskolai teljesítményszorongás problémával. Beszélgetésünkből kiderült, hogy Ő az irodalom iránt érdeklődik, de édesanyja hallani sem akar arról, hogy bölcsész szakra menjen, hanem a jogi pályát szánta neki. Véleménye szerint manapság abból sokkal biztosabban meg lehet élni. A lány nagyon szenvedett, attól, hogy olyan irányba kell elindulnia, ami nem érdekli, s nagy tehernek érezte a rá nehezedő elvárást is. Az anyát azonban ez nem érdekelte. Nem érdekelte, hogy lánya nem szeretne egy életen át olyan dologgal foglalkozni, ami távol áll tőle. Nem érdekelte az ellenérv sem, hogy amit igazán szeret az ember csinálni, abban nagyobb valószínűséggel válik belőle keresett, sikeres szakember. Nem érdekelte, mert Ő így látta biztosítottnak lánya jövőjét.

Gát a folyón: Amikor valaki nem tud továbblépni személyes problémáján, a gát annyira megakasztja a folyó sodrát, hogy nem jut víz az alatta levőknek. Ilyenkor az alsóbb generációk (gyerekek) nem kapnak elég energiát a felettük lévőktől (szülők). Például, ha a szülőnek komolyabb lelki, párkapcsolati stb. problémái vannak, melyekkel hosszabb távon nem tud megbirkózni, akkor nem képes lélekben a gyermek mellett lenni. A gyerekeknek ezért nem jut elegendő figyelem, energia, vidámság. Ennek hatására a gyerek is rossz kedélyűvé válik, nem látja értelmét a dolgoknak, nem lel örömet a körülötte történő egyszerű hétköznapi dolgokban, s megeshet, hogy nem tudja megfelelően végezni a feladatait. Ez utóbbiért viszont a szülő neheztel rá. Ilyenkor mondjuk, veszekedések alakulhatnak ki a tanulás körül, pedig valójában nem a tanulási motiváció az alapprobléma.

Ha túl sok a lezúduló víz: Ez olyankor következhet be, amikor valaki a saját életének megoldandó feladatai helyett az alatta lévő generációk feladataival foglalkozik. Gyakran ez történik például, az olyan esetekben, amikor a nagymama kiveszi az anyaszerepet a lánya kezéből, mert nem tartja elég felkészültnek arra. A másikban ettől tehetetlenség érzés, depresszió, (szenvedély)függőség alakulhat ki. Hasonló a helyzet a túlzott gondoskodással, a túlféltéssel, vagy azzal, amikor a felelőtlen gyerek helyett mindig megcsinálják a dolgát, helyre teszik az ügyeit, hogy ne származzon baja saját viselkedéséből. Ha az embernek mindig más mossa a szennyesét, azzal elvész az esélye a felelősségvállalásra, a felnövésre. Szintén túl sok a lezúduló víz, ha valaki nem rakja rendbe saját ügyeit, hanem mások életében akar megoldást találni önmaga boldogságára. Ezzel nagy terheket rakhat rájuk. Egyszer egy nagymama - aki kis unokájából valami többet szeretett volna faragni, mint, amit lányából sikerült - ezt mondta a rakoncátlankodó gyermeknek: „Egyszer Te viszel sírba engem Te lány.” Nem telt bele egy hét és a nagyi valóban elhunyt. Ez óriási teher egy kisgyermeknek.

Ha a folyó visszafelé indul: Ha az alsó generáció akarja megoldani a felső generáció problémáit (életfeladatait), annak olyan a hatása, mintha a folyó visszafelé indulna el. Bert Hellinger szerint a lélek legfontosabb törvénye, a szeretet rendje, az, hogy az energia minden esetben a nagytól, a korábban jötttől (szülő) áramlik a kicsi, a később jött (gyermek) felé. Ha ez megfordul, az senkinek sem segít a családban. Erre példa, amikor a gyerek - tudattalanul –erőfeszítéseket tesz, hogy összetartsa a családot, a házasságot vagy megóvja valamitől a szüleit. Egy fiú közlekedési fóbiájának hátterében például az állt, hogy tudattalanul nem akart elmenni otthonról, mert attól félt, ha nem lesz jelen, akkor szülei között oly mértékig el fog fajulni a konfliktus, hogy elválnak. Ugyanő nagyon sokat veszített a súlyából. Kiderült, hogy édesapja szerencsejáték függő, gyakran eljár otthonról, s ha apja nincs otthon, neki – szó szerint - összeszorul a gyomra a félelemtől, nehogy megint nagyobb összeget játsszon el. Ezért, amikor apja nem volt otthon, nem tudott enni. Visszafelé indul a folyó, ha a gyermek azt hiszi, Ő majd boldoggá teheti a szülőt, megoldva ezzel problémáit. Nagyon sokszor ez van a hátterében a szülőkről való leválás képtelenségének is. Ezáltal viszont nem lesz energiája a saját életét élni, saját feladataival foglalkozni, új generációt nevelni. A folyó nem tud tovább folyni.

A másik térképének felfedezése a gyereken: Ha a szülőpár tagjai nem tudják elfogadni egymás térképét, nem tisztelik egymás értékeit, nem bírják elviselni a másik „hibáit” az előbb utóbb ki fog hatni a gyerek életére. Hellinger szerint a gyermek magában hordozza mind az anyai, mind az apai energiákat azok minden pozitívumával és negatívumával együtt. Ha szülőtársunkban nem vagyunk képesek elfogadni valamit, azt a gyermekben sem fogjuk tudni megtenni. A legbiztosabb módja annak, hogy a gyermek ugyanabba a folyóba lépjen, mint a szülőpár elutasított tagja, ha úgy próbálják nevelni, hogy „jaj csak nehogy olyan legyen, mint az apja vagy anyja”. Egy édesanyának például három gyermeke született három különböző férfitól. Mindhárom apával vannak konfliktusai, de kettővel közülük elfogadható a viszonyuk, és képesek szülőként együttműködni. A harmadikkal ugyanakkor teljesen megszakította a kapcsolatot, minden téren elutasítja és rendkívül rossz képe van róla. A férfit – egyébként okkal – megbízhatatlannak, hazugnak tartja, akinek állandóan zűrös ügyei vannak. A három gyerek közül eggyel – az ettől a férfitól származó fiával – vannak komoly problémái. A fiú lóg az iskolából, hazudik, s egyre zűrösebb ügyekbe keveredik. Az anya mindent megpróbál megtenni, hogy nehogy olyanná váljon, mint az apja. Eközben éppen olyan konfliktusokba keveredik vele, épp úgy kommunikál és viselkedik vele, mint volt férjével. Ezzel a fiú a családi rendszerben bekerül az apja helyére. Ez a dinamika egybeesik Hellinger elméletével, miszerint ha valakit lélekben kitaszítanak egy családi rendszerből, akkor egy később született családtag fogja átvenni a helyét és sorsát.

Mit tehetünk azért, hogy a fenti dolgok másképp alakuljanak, azért, hogy a családban mindenki minél sikeresebben teljesíthesse ki a benne rejlő fejlődési lehetőségeket?


Kommunikáció: Ha a gyermek nem megfelelő kommunikációs mintákat tanul meg családjában, az ahhoz hasonlatos, mintha olyan térképet kapna, mely tele van téves kerülőutakkal és természetes csapdákkal, melyekben az ember hosszú ideig megrekedhet. A vádaskodás, az érzelmek elfojtása, tagadása, a többértelműség, az őszintétlenség, a másik becsmérlése, ócsárolása, a bezárkózás csak néhány példa azon kedvezőtlen kommunikációs minták közül, melyek nehezítik az egymás boldogulását kölcsönösen segítő, támogató kapcsolatok fenntartását. Ha valaki képes minél világosabban, tisztábban, érthetőbben, és őszintébben megmutatni, közölni, ami benne zajlik, az rendkívül kedvező hatással van kapcsolatai alakulására. A tolték indiánok tanítása szerint a földi paradicsom megvalósításának egyik legfontosabb feltétele az, hogy az ember képessé váljon tökéletessé tenni szavait (Don Miguel Ruiz: A négy egyezség). Azaz megtanulja őszintén és hitelesen kifejezni magát úgy, hogy közben másokat ne sértsen, ne ártson nekik, vagy ne legyen kárukra. A „tedd tökéletessé szavaid” tanítás lényege egybeesik Thich Nhat Hanh mester buddhista vonalának öt éber figyelem gyakorlatában megtalálható gondolattokkal. A „Kedves beszéd és figyelmes hallgatás” gyakorlat így kezdődik: „Tudatában lévén a szenvedésnek, amelyet a meggondolatlan beszéd és mások meghallgatásának képtelensége okoz, minden erőmmel törekszem a kedves beszéd kialakítására és az együtt érző hallgatásra, hogy enyhítsem a szenvedést, és előmozdítsam az egyetértést és a békességet magamban, és más emberek, etnikai és vallási csoportok, valamint nemzetek között. Tudván, hogy a szavak boldogságot és szenvedést egyaránt okozhatnak, eltökélt vagyok, hogy csak igazat mondok, olyan szavakkal, melyek serkentik az önbizalmat, az örömöt és a reményt...” A gyakorlatból az is kitűnik, hogy szavaink tökéletessé tételén túl a mások odafigyelő és értő maghallgatása ugyancsak nélkülözhetetlen a kommunikáció sikeréhez. Szerencsére a tévutakkal fenyegető térképek átírhatóak, a kommunikáció tanulható, a boldogulást gátló minták felülírhatóak. Az első lépés a kommunikáció sikeresebbé tételében az önismeret, azaz a gátat szabó minták felismerése. Ezt követően (hatékonyabban) tudjuk elsajátítani és gyakorolni a kapcsolatainkat elmélyítő, építő, gazdagító új módokat.

Elfogadás: Ahogyan a természet törvényeinek (például a gravitációnak) meg nem értése, el nem fogadása, vagy semmibe vevése komoly bonyodalmat okoz az ember számára, úgy a lélek törvényszerűségeinek meg nem értése és el nem fogadása is sok problémát szül. Ilyen törvényszerűség például, amit a kiteljesedés érdekében fontos elfogadnunk, hogy a folyó lefelé folyik. Azaz, hogy az energia a nagytól (szülő) áramlik a kicsi (gyermek) felé. Továbbá, hogy mindenki a saját sorsát éli. Mindenkinek más életfeladatai vannak, amelyek megvalósításában támogathatjuk, de nem oldhatjuk meg helyette, vagy nem avatkozhatunk be durván az életébe a mi saját megoldásunkat ráerőltetve. Minél többet ismerünk meg, fogadunk el megértéssel, illetve élünk meg a hétköznapokban a lélek törvényszerűségeiből, annál inkább tehetjük gazdaggá, teljessé önmagunk és mások életét.

Elfogadás: Carl Rogers – az egyik legnagyobb hatású pszichoterapeuta - szerint az ember akkor képes változni, ha el tudja magát fogadni olyannak, amilyen az adott pillanatban. Ha nem tudjuk magunkat elfogadni, akkor másnak akarjuk magunkat látni és láttatni. Ugyanakkor, ha hamis, illuzórikus képet táplálunk magunkról, nem fogjuk meglátni azt, amin szükséges lenne változtatni a fejlődés érdekében, és nem leszünk képesek látni a változáshoz vezető utat sem. Tehát a fejlődésben, a teljesebbé válásban segít, ha megismerjük önmagunkat, és el tudjuk fogadni olyannak, amilyen. Azonban általában azért nem tudjuk magunkat elfogadni, mert a számunkra fontos emberek sem fogadnak vagy fogadtak el (korábban) minket. A rogers-i szemlélet szerint ezért az ember akkor tudja magát leginkább elfogadni - és ezáltal szembenézni a problémáival -, ha a környezetében lévő, számára fontos emberek elfogadják Őt. Amíg ez nem történik meg, addig, váltig ámítani, önámítani, tagadni és védekezni fog.
Az, hogy elfogadom a másikat olyannak, amilyen nem jelenti azt, hogy részt is akarok venni a játszmáiban. Érdekes módon éppen a másik elfogadása – az, hogy nem én akarom megváltoztatni Őt – vezet ahhoz, hogy ki tudjunk lépni az újra és újra ismétlődő kellemetlen élethelyzetekből. Például, nem akarom már megváltoztatni a szerencsejáték függő apám gondolkodását, nem akarom már kirándulni vinni depressziós anyámat, nem akarom már megmenteni folyton szenvelgő páromat, nem akarom már megmondani a lányomnak, hogyan kell jól nevelnie a gyereket, nem akarom már megmondani a menyemnek, hogy mit csinál rosszul stb.

Elengedés: Önmagunk, mások, és a világ elfogadása segíti az elengedést. Az elengedés pedig felszabadulással jár. Egy lelki segítő barátunk példájával élve: Egy hölgy, akinek a férjének alkohol problémái voltak elment hozzájuk egy néhány napos programra, mely szenvedélyfüggő emberek családtagjainak szólt. A hölgy elmondta, hogy már évek óta küzd férje alkoholizmusával. Több képzésen is részt vett már a témában, de mindeddig sikertelenül próbált segíteni férjén. Barátunk megkérdezte, hogy Ő maga szokott-e alkoholt fogyasztani. A hölgy azt válaszolta, hogy természetesen nem, mert ezzel is szeretne jó példát mutatni férjének.
- S a férje, hogyan reagál erre a segítségre és példamutatásra? – kérdezte barátunk.
- Nagyon ideges tőle – válaszolta a hölgy. Erre barátunk azt javasolta, hogy beszélgessenek tovább a kocsmában egy bor mellett. Amint beszélgettek egyszer csak csörrent a hölgy telefonja. A férje volt az.
- No, hogy vagy? – kérdezte provokatívan – Gondolom már megint a szentfazék barátaiddal váltjátok meg a világot.
A férfi várta a köztük jól bevált forgatókönyv szerinti méltatlankodást és kioktatást. De nem ez történt.
- Épp a kocsmában borozunk a lelkésszel - mondta felesége. Majd jókedvűen elmesélte az előző napi kirándulást és az egyéb programokat.
Néhány hét múlva a férj is megjelent egy hasonló programon, anélkül, hogy felesége erőszakkal ösztökélte volna erre. Azzal, hogy elengedte férje problémáját, esélyt adott neki, arra hogy Ő maga tudjon dolgozni rajta. Ez a fajta elengedés felszabadító erejű minden fél számára. (Az elengedés témájáról bővebben az Elengedés Háza honlapján olvashatsz.http:\\www.elengedeshaza.hu)

Mások elfogadásában segít, ha arra gondolunk, hogy Ő sem véletlenül vált olyanná, amilyen, hanem, hogy Ő is hozott magával egy térképet, mely a saját családtörténetéből íródott, és amit (még) nem tudott átírni. Saját térképünk megismerése, a lélek törvényszerűségeinek, illetve önmagunknak a megértése és elfogadása segít minket abban, hogy szeretettel tudjuk támogatni, szükség esetén pedig elengedni a másikat, hogy járjon az útján.

Az értő szakember által vezetett családállítás lehetőséget nyújt saját térképünk és a lélek törvényszerűségeinek megismerésére, a boldogulást, kiteljesedést akadályozó családi minták feltárására, megváltoztatására, illetve önmagunknak, szeretteinknek és másoknak a megértésére, elfogadására.

A pszichoszociális fejlődés szakaszai Életkor Megvalósítandó életfeladat
Bizalom a bizalmatlansággal szemben 0 - 1 év A világgal szembeni bizalom kialakulása
Autonómia a szégyennel és kétellyel szemben 1 - 3 év A világ önálló felfedezésének kezdete
Kezdeményezés a bűntudattal szemben 3 - 6 év A kezdeményezőkészség, az önállóság megerősödése
Teljesítmény a csökkentértékűséggel szemben 6 - 12 év A teljesítőkészség megtapasztalása
Identitás a szerepbizonytalansággal szemben 12 - 18 év Önmagam elhelyezése a világban, a személyiség integrálódásának kezdete
Intimitás az izolációval szemben Fiatal felnőttkor Intim kapcsolatok kialakításának képessége
Alkotóképesség a stagnálással szemben Felnőttkor Alkotóképesség a munkában, új generáció felnevelése
Énintegritás a kétségbeeséssel szemben Időskor Az élettapasztalatok integrálása

1. ábra: Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete


Életciklus Életfeladatok
1. A nőtlen vagy hajadon fiatal felnőtt önálló életének kezdete Önállósulás, leválás, párkeresés
2. A családok kapcsolódása a házasságon keresztül Térképek egyeztetése
3. A kisgyermekes család léthelyzete Új szerepek (nő-anya, férfi-apa), feladatok megosztása, szülői-nagyszülői (anyós-após) szerepek
4. Család tinédzser korú gyermekekkel Szerepek, feladatok, gyermekhez való viszony átalakulása
5. A gyermekek elengedése, önállósulása Elengedés, új tevékenységek keresése
6. Családok a későbbi életszakaszban Veszteségek feldolgozása, támogatónak és támogatottnak lenni

2. ábra: Carter és Mc Goldriek (1989) hat fázisú családi életciklus modellje kiegészítve néhány lehetséges, aktuális életfeladattal


3. ábra
3. ábra: Az eriksoni pszichoszociális fejlődés szakaszainak a családi életciklus nyolc fázisával való összefüggése.
Forrás: Kurimay T. (szerk.) (2004): Családterápia és családkonzultáció. Európai távoktatási tankönyv. Coincidencia, Budapest